MÁV CARGO CSOPORT EXPRESSZ KONTÉNER VONATOK KÍNÁBÓL PDF Nyomtatás E-mail
2009 márciusában megkezdődött a Kína és Magyarország közötti áruforgalmat vasúton bonyolító rendszeres konténervonatok közlekedése.
 

 
A szállítmányok magyarországi fuvarozásában a MÁV Cargo Zrt. vállal aktív szerepet, a fogadó terminál működtetője a MÁV Cargo Csoport tagja, a MÁV Kombiterminál Kft. Heti rendszerességgel eddig három, a kínai határon összerendezett úgynevezett blokkvonat érkezett a MÁV Cargo Csoport szolnoki konténertermináljára, a negyediket napokon belül várják. Egy-egy vonat összesen 500 - 1000 tonna árut szállít a tengeri szállításhoz képest összehasonlíthatatlanul gyorsabban és lényegesen gazdaságosabban.

A konténerekben elsősorban elektronikai berendezéseket és gépipari alkatrészeket szállító szerelvények a több mint 7000 kilométeres távolságot alig két hét alatt teszik meg, míg ugyanez a tengeren két hónapot vesz igénybe.

A vonatok a Szolnoki Ipari Parkba érkeznek, ahol 12 ezer négyzetméternyi raktárterület alakítható ki a Kínából érkező termékek számára. A projektben több vállalat, köztük a MÁV Cargo Csoporthoz tarozó MÁV Kombiterminál Kft. is részt vesz, mint a fogadó terminál működtetője. Ha az együttműködést siker övezi a jövőben, a vonatok továbbra is heti rendszerességgel érkezhetnek majd hazánkba. A projektet éltre hívó vállalat, a Far East Land Bridge Ltd. távolabbi tervei között szerepel, hogy Kínába exportáljon elsősorban hungarikumokat, Szolnokról indulva - vasúton.

Az Európa és a Távol-Kelet között az áruforgalom hagyományosan kombinált fuvarozással, vagyis tengeri és szárazföldi úton bonyolódik. Ez a fuvarozási mód azonban nem elég gyors és kockázatos. A kikötők túlterheltsége, az óceánjáró hajók menetrendje ugyanis előre nem látható késéseket okozhat, valamint a rakományok megosztásából fakadó további költségnövekedéshez vezethet. A sikerrel debütált vasúti konténer-szállítás ezeket a kockázatokat szünteti meg.