Távozik a Hungrail-vezér PDF Nyomtatás E-mail

Az év végén távozik a Hungrail Magyar Vasúti Egyesüléstől Berényi János elnök-vezérigazgató.

A Hungrail csütörtökön megtartott rendkívüli taggyűlésén elfogadta az etikai bizottság beszámolóját. Ezt követően Berényi János elnök-vezérigazgató bejelentette, hogy az év végén lejáró szerződését nem kívánja meghosszabbítani. Döntését a taggyűlés eddig végzett munkájának elismerése mellett tudomásul vette. 

A taggyűlés háromfős operatív elnökséget választott, amelynek feladata a Hungrail stratégiájának kidolgozása, vasúti érdekképviseleti tevékenységének erősítése. 

A Magyar Nemzet adta hírül, hogy Berényi János vizsgálatot kért maga ellen, miután felvetődött, hogy az érdekképviseleti szervezet vezetője az osztrák állami vasúttársaság alkalmazottja is. A lap a vasúti szakmában körözött német nyelvű elektronikus levélre hivatkozott, amiben az osztrák állami vasút, az ÖBB, illetve annak leányvállalata, a Raabersped rögzíti Berényi János kelet-európai tanácsadó feladatait. 

Forrás: napi.hu, 2010.09.20